1.nap
Július 18-20-ig kisebb kirándulásra indultunk Ecó volt Erasmusos csoportásához, Annához Lengyelországba, Krakkóba. Erre a kis összejövetelre becsatlakozott a régi társaság harmadik (orosz) lány tagja Liya is, aki P.hD hallgatóként épp Bécsben volt egy egyetemi workshopon, így innen viszonylag könnyen közelíthette meg Krakkót is. Liya már 17.-én megérkezett, így mi hiányoztunk csak. A csapat férfi oldalát Anna barátja Krsyz erősítette rajtam kívül, még ha csak egy napig is.
Indulásunk „természetesen” érdekesre sikeredett. Tervezettnél később felkelés, megbolonduló GPS, stb. . Magyarhonban Ecó ült a volánnál egészen addig, amíg a szlovák határt átlépve, egy balra kanyarodni tilost megszegve behajtottunk egy benzinkútra, autópályamatricát venni. A rendőrök a kietlen pusztából tüstént ott teremtek, annak rendje módja szerint, s bár komoly fenyegetéseknek voltunk kitéve, arra hivatkozván, hogy az úton minden felfestés le van már kopva, hogy egyetemisták vagyunk és hogy Eurós anyagi hátterünk nem mutat túl a 7Eurós matricánál, elengedtek minket. Mondanom sem kell, hogy a szumma vagyonból megvásárolt matricát Ecó felhelyezésnél eltépte, így jöhetett a bankkártyás B terv. 
Innen egészen Krakkóig rajtam volt a sor a vezetésben, ahová szerencsésen egyfenékkel felgurultunk. A táj sokszor megért volna egy-egy képet, de sajnos nem volt túl sok lehetőség a leállásra.
Krakkóban Annáék már vártak minket, a kocsit letettük egy „ingyen parkolós övezetben” és egy gépjárművel haladtunk tovább. Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, így első körben a belvárosi bevásárló központba kényszerültünk a rögtönzött eső/ebéd programunkkal.
Az eső elállta után kibátorkodtunk a krakkói belvárosba. Meglepődésemre a lakosság számához képest a belváros, kis takaros sétáló övezetnek tekinthető. Az egyetem nagy, diákjainak száma 70000 fő, mely a lakosság közel 1 tizedét adja. A Mária templom és posztóház felé haladva természetesen arányosan nőtt a turisták száma. A főtéren sorakozó bricskák igen népszerűek, 100zl-ért nagy körutas (30min), 70zl-ért kiskarikás (15min) mókára viszik az erre vágyókat.
Itt nem él a magyar taxis kimondatlan szabály, hogy csakis a sor elején álló első kocsiba illik beülni. A fogatokat vezető kocsisok között megtalálható a vidám fiataloktól kezdve a megsavanyodott öregekig mindenki.
Észrevehető a borostyán egyeduralma az ékszerek között. Általam eddig még nem látott formákban feldolgozva kínálják portékájukat a Lengyel árusok.
A nap zárásaként, megnéztük Krakkó várát, Wawelt, kívül belül, majd Annáék felé vettük az irányt. Vacsoraként tradícionálisnak vallott „kolbászos-gombás” levest fogyasztottunk, mely igen finom volt. Ezen az estén is, mint ahogy a másodikon is éjszakába nyúló beszélgetés vette kezdetét.
2. nap
Második napon a város további részeinek megtekintése lett kitűzve célul. Mivel Lya a harmadik nap reggelén repült vissza Bécsbe és lelkileg frusztrálta volna Auschwitz megtekintése, így ez az eshetőség el lett napolva szerdára.
Délelőtti programunk wieliczkai sóbánya meglátogatása volt. Mivel fényszegény, sötétnek ígérkező túrának ígérkezett,
állvány híjján nem váltottam fotós jegyet. Nem bántam meg. A bánya nemes egyszerűséggel erőssen indusztirál szagú. A nagytermet leszámítva nincs csicsa, és turistáknak villogás, de fotótéma se sok. 180 méterrel a föld alatt, egy jó 3 órás sétát téve elégedetten szálltam be a kissé alulméretezettnek ígérkező 2 emeletes kasba.
Ebéd és a szakadó eső után a zsidó negyed felé vettük az irányt, melyet alaposan körbejártunk. A hangulatot őrző kis zsinagógákba és éttermekbe való bepislantás után egy kis térre érkezve elfogyasztottunk egy igazi lengyel zapikankat (kb. gombakrémes melegszendvics baguett tetszőleges feltéttel). A kérés pillanatában felmért büfé színvonalat messze felülmúlta a produkált eredmény, melyet mosolygva vettem át a pultos fiútól, ekkor már a minket körbevevő szakadt galambsereg sem zavart. Ezután hazaindultunk. Az éjszakai beszélgetés végét Liya-tól való búcsúzással zártuk.
3. nap
A számomra „legérdekesebb” nap reggelén Anna már üdén érkezett a reptérről vissza, s reggeli után Auschwitz irányába vettük utunkat. A kocsiba beszállva a hátsóülésen azonnal elkapott az álom, oda- és visszafelé is.
Az auschwitzi koncentrációs tábor kerítésénél ébredve hirtelen nem is tudtam magamban hová tenni a látottakat. A út mentén integető emberek próbálják behajtani a vezetőket a „saját” parkolójukba, kemény üzlet ez a környéken. A kocsival leparkolva a bejáratnál hatalmas tömegbe ütköztünk. Az embersokaság viselkedése kérdéseket vet fel az emberben, vihogó fiatalok, általános hangzavar. A jegyvásárlás után, az idegenvezető mondanivalójának vételére alkalmas vevő készülékekkel vérteztük fel magunkat, majd beálltunk a mindetegy 25 fős angol csoportunkba, s rövidesen elindultunk. Auschwitz „kicsi” jelezte többször a vezető, természetesen Birkenauhoz képest. A bábeli rengetegben rohangáló különböző nyelvet értő csoportok, úton útfélen egymásba ütköztek, a haladás nehézkes volt. A kinti nézelődést rövidre fogva az egyik blokkba terelt minket a vezetőnk. A tömeg miatti eszméletlenül zsúfolt folyósokról, szobákról való figyelemelterelést a bemutatott dolgok sokkoló erejével próbálták kompenzálni. Ezekről bár készítettem fotókat, mégsem helyezném el. Látható a katonák által összegyűjtött emberi szőrzet és hajhegy, melyet különböző pl. ruhaszövetek készítésére alkalmaztak, láthatóak az elkobzott táskák, melyekbe ideérkezésükkor a jóhiszemű népek a költözéshez szükséges dolgaikat pakolták és persze látható az összes eszköz melyet elkoboztak a katonák (cipők, szemüvegek, művégtagok, stb.). Meg lehetett nézni a kínzókamrákat, a blokkot melyben orvosi kísérleteket végeztek és még sorolni lehetne a sok borzalmakat. Nem lett volna teljes a nap, ha az egyik blokkból kilépve nem szakad le az ég. Az idegenvezető megsürgetve a csoportot, igen rövidre zárta az itteni túrát, melynek záróköve az egyetlen megmaradt elgázosító kamra volt, félórás szünetet jelezve lerakott minket a kapunál, majd közölte busszal megyünk tovább Birkenauba (3km). Úgy gondoltuk alkalmazkodunk az időhöz, így az egyik múzeumi trafikban esernyővel, esőkabáttal fegyvereztük fel magunkat és vártuk az induló buszt.
Pontosan tartotta vezetőnk a menetrendet, majd Birkenauba szintén még szakadó esőben érkeztünk meg. A koncentrációs tábor üres volt, a szakadó esőben senki nem kószált a hatalmas területen. Az üres őrtornyok mereven meredtek a majdnem végeláthatatlan semmibe. Leegyszerűsítve a tábor két fő részre volt osztható, bal oldalon a téglabarakkok, jobb oldalon a fabarakkok.
Középen a „halál kapujának” nevezett boltívtől a végső állomáshoz, az elgázosító kamrákhoz és a krematóriumokhoz vezetett az a vasúti sín, melynek végén az érkezők első szelektálása zajlott. Itt a munkára nem alkalmas emberektől (betegek, gyerekek, nők, idősek) azonnal megváltak. Az idegenvezetés az időre való tekintettel 20 percben ki is merült, ezt követően saját felelősségre maradtunk a táborban. A főkapu felett lévő őrtoronyban az eső végét megvárva lemerészkedtünk, amikor is már több csoport indult meg a hatalmas terület körbejárására. Egyértelműen kijelenthető, Birkenau Auschwitzhez képest sokkal kegyetlenebb életkörülményeket produkált, a javarészt munkára és kivégzésre ideszállított emberek részére. A mintegy 1,2 millió ember halálát okozó táborban, barakkok és blokkok hada sorakozott. Mára már csak egy - két rekonstruált „épület” és ez őrtornyok maradtak meg. Hosszas sétát téve a két elgázosító épület romjai mellett elidőztünk a különböző nemzetek megemlékező tábláit szemlélve, természetesen megtalálható a Magyar emlékmű is. Az egész napot a táborok megtekintésével töltöttük, mely igen elgondolkodtató volt. Úgy gondolom, hogy érdemes egyszer ide ellátogatni és elgondolkodni a történteken mindenkinek.
További részletekbe nem mennék bele, mivel sosem érnék a végére. Akit a téma jobban érdekel, utánanéz, vagy esetleg meglátogatja ezt a linket, melyen egy tömör összefoglalót talál: http://hu.wikipedia.org/wiki/Auschwitzi_koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor .
A nap végét Krakkóba érve vacsorázással majd hazaindulással zártuk. Azt hiszem a kezdeti részletes leírástól most eltérek és az Auschwitz – Birkenau történettel zárom soraim. Szerencsésen hazaértünk.
Július 18-20-ig kisebb kirándulásra indultunk Ecó volt Erasmusos csoportásához, Annához Lengyelországba, Krakkóba. Erre a kis összejövetelre becsatlakozott a régi társaság harmadik (orosz) lány tagja Liya is, aki P.hD hallgatóként épp Bécsben volt egy egyetemi workshopon, így innen viszonylag könnyen közelíthette meg Krakkót is. Liya már 17.-én megérkezett, így mi hiányoztunk csak. A csapat férfi oldalát Anna barátja Krsyz erősítette rajtam kívül, még ha csak egy napig is.
Indulásunk „természetesen” érdekesre sikeredett. Tervezettnél később felkelés, megbolonduló GPS, stb. . Magyarhonban Ecó ült a volánnál egészen addig, amíg a szlovák határt átlépve, egy balra kanyarodni tilost megszegve behajtottunk egy benzinkútra, autópályamatricát venni. A rendőrök a kietlen pusztából tüstént ott teremtek, annak rendje módja szerint, s bár komoly fenyegetéseknek voltunk kitéve, arra hivatkozván, hogy az úton minden felfestés le van már kopva, hogy egyetemisták vagyunk és hogy Eurós anyagi hátterünk nem mutat túl a 7Eurós matricánál, elengedtek minket. Mondanom sem kell, hogy a szumma vagyonból megvásárolt matricát Ecó felhelyezésnél eltépte, így jöhetett a bankkártyás B terv.
Innen egészen Krakkóig rajtam volt a sor a vezetésben, ahová szerencsésen egyfenékkel felgurultunk. A táj sokszor megért volna egy-egy képet, de sajnos nem volt túl sok lehetőség a leállásra.
Krakkóban Annáék már vártak minket, a kocsit letettük egy „ingyen parkolós övezetben” és egy gépjárművel haladtunk tovább. Az idő nem volt túl kegyes hozzánk, így első körben a belvárosi bevásárló központba kényszerültünk a rögtönzött eső/ebéd programunkkal.
Az eső elállta után kibátorkodtunk a krakkói belvárosba. Meglepődésemre a lakosság számához képest a belváros, kis takaros sétáló övezetnek tekinthető. Az egyetem nagy, diákjainak száma 70000 fő, mely a lakosság közel 1 tizedét adja. A Mária templom és posztóház felé haladva természetesen arányosan nőtt a turisták száma. A főtéren sorakozó bricskák igen népszerűek, 100zl-ért nagy körutas (30min), 70zl-ért kiskarikás (15min) mókára viszik az erre vágyókat.
Itt nem él a magyar taxis kimondatlan szabály, hogy csakis a sor elején álló első kocsiba illik beülni. A fogatokat vezető kocsisok között megtalálható a vidám fiataloktól kezdve a megsavanyodott öregekig mindenki.Észrevehető a borostyán egyeduralma az ékszerek között. Általam eddig még nem látott formákban feldolgozva kínálják portékájukat a Lengyel árusok.
A nap zárásaként, megnéztük Krakkó várát, Wawelt, kívül belül, majd Annáék felé vettük az irányt. Vacsoraként tradícionálisnak vallott „kolbászos-gombás” levest fogyasztottunk, mely igen finom volt. Ezen az estén is, mint ahogy a másodikon is éjszakába nyúló beszélgetés vette kezdetét.
2. nap
Második napon a város további részeinek megtekintése lett kitűzve célul. Mivel Lya a harmadik nap reggelén repült vissza Bécsbe és lelkileg frusztrálta volna Auschwitz megtekintése, így ez az eshetőség el lett napolva szerdára.
Délelőtti programunk wieliczkai sóbánya meglátogatása volt. Mivel fényszegény, sötétnek ígérkező túrának ígérkezett,
állvány híjján nem váltottam fotós jegyet. Nem bántam meg. A bánya nemes egyszerűséggel erőssen indusztirál szagú. A nagytermet leszámítva nincs csicsa, és turistáknak villogás, de fotótéma se sok. 180 méterrel a föld alatt, egy jó 3 órás sétát téve elégedetten szálltam be a kissé alulméretezettnek ígérkező 2 emeletes kasba.Ebéd és a szakadó eső után a zsidó negyed felé vettük az irányt, melyet alaposan körbejártunk. A hangulatot őrző kis zsinagógákba és éttermekbe való bepislantás után egy kis térre érkezve elfogyasztottunk egy igazi lengyel zapikankat (kb. gombakrémes melegszendvics baguett tetszőleges feltéttel). A kérés pillanatában felmért büfé színvonalat messze felülmúlta a produkált eredmény, melyet mosolygva vettem át a pultos fiútól, ekkor már a minket körbevevő szakadt galambsereg sem zavart. Ezután hazaindultunk. Az éjszakai beszélgetés végét Liya-tól való búcsúzással zártuk.
3. nap
A számomra „legérdekesebb” nap reggelén Anna már üdén érkezett a reptérről vissza, s reggeli után Auschwitz irányába vettük utunkat. A kocsiba beszállva a hátsóülésen azonnal elkapott az álom, oda- és visszafelé is.
Az auschwitzi koncentrációs tábor kerítésénél ébredve hirtelen nem is tudtam magamban hová tenni a látottakat. A út mentén integető emberek próbálják behajtani a vezetőket a „saját” parkolójukba, kemény üzlet ez a környéken. A kocsival leparkolva a bejáratnál hatalmas tömegbe ütköztünk. Az embersokaság viselkedése kérdéseket vet fel az emberben, vihogó fiatalok, általános hangzavar. A jegyvásárlás után, az idegenvezető mondanivalójának vételére alkalmas vevő készülékekkel vérteztük fel magunkat, majd beálltunk a mindetegy 25 fős angol csoportunkba, s rövidesen elindultunk. Auschwitz „kicsi” jelezte többször a vezető, természetesen Birkenauhoz képest. A bábeli rengetegben rohangáló különböző nyelvet értő csoportok, úton útfélen egymásba ütköztek, a haladás nehézkes volt. A kinti nézelődést rövidre fogva az egyik blokkba terelt minket a vezetőnk. A tömeg miatti eszméletlenül zsúfolt folyósokról, szobákról való figyelemelterelést a bemutatott dolgok sokkoló erejével próbálták kompenzálni. Ezekről bár készítettem fotókat, mégsem helyezném el. Látható a katonák által összegyűjtött emberi szőrzet és hajhegy, melyet különböző pl. ruhaszövetek készítésére alkalmaztak, láthatóak az elkobzott táskák, melyekbe ideérkezésükkor a jóhiszemű népek a költözéshez szükséges dolgaikat pakolták és persze látható az összes eszköz melyet elkoboztak a katonák (cipők, szemüvegek, művégtagok, stb.). Meg lehetett nézni a kínzókamrákat, a blokkot melyben orvosi kísérleteket végeztek és még sorolni lehetne a sok borzalmakat. Nem lett volna teljes a nap, ha az egyik blokkból kilépve nem szakad le az ég. Az idegenvezető megsürgetve a csoportot, igen rövidre zárta az itteni túrát, melynek záróköve az egyetlen megmaradt elgázosító kamra volt, félórás szünetet jelezve lerakott minket a kapunál, majd közölte busszal megyünk tovább Birkenauba (3km). Úgy gondoltuk alkalmazkodunk az időhöz, így az egyik múzeumi trafikban esernyővel, esőkabáttal fegyvereztük fel magunkat és vártuk az induló buszt.
Pontosan tartotta vezetőnk a menetrendet, majd Birkenauba szintén még szakadó esőben érkeztünk meg. A koncentrációs tábor üres volt, a szakadó esőben senki nem kószált a hatalmas területen. Az üres őrtornyok mereven meredtek a majdnem végeláthatatlan semmibe. Leegyszerűsítve a tábor két fő részre volt osztható, bal oldalon a téglabarakkok, jobb oldalon a fabarakkok.
Középen a „halál kapujának” nevezett boltívtől a végső állomáshoz, az elgázosító kamrákhoz és a krematóriumokhoz vezetett az a vasúti sín, melynek végén az érkezők első szelektálása zajlott. Itt a munkára nem alkalmas emberektől (betegek, gyerekek, nők, idősek) azonnal megváltak. Az idegenvezetés az időre való tekintettel 20 percben ki is merült, ezt követően saját felelősségre maradtunk a táborban. A főkapu felett lévő őrtoronyban az eső végét megvárva lemerészkedtünk, amikor is már több csoport indult meg a hatalmas terület körbejárására. Egyértelműen kijelenthető, Birkenau Auschwitzhez képest sokkal kegyetlenebb életkörülményeket produkált, a javarészt munkára és kivégzésre ideszállított emberek részére. A mintegy 1,2 millió ember halálát okozó táborban, barakkok és blokkok hada sorakozott. Mára már csak egy - két rekonstruált „épület” és ez őrtornyok maradtak meg. Hosszas sétát téve a két elgázosító épület romjai mellett elidőztünk a különböző nemzetek megemlékező tábláit szemlélve, természetesen megtalálható a Magyar emlékmű is. Az egész napot a táborok megtekintésével töltöttük, mely igen elgondolkodtató volt. Úgy gondolom, hogy érdemes egyszer ide ellátogatni és elgondolkodni a történteken mindenkinek.További részletekbe nem mennék bele, mivel sosem érnék a végére. Akit a téma jobban érdekel, utánanéz, vagy esetleg meglátogatja ezt a linket, melyen egy tömör összefoglalót talál: http://hu.wikipedia.org/wiki/Auschwitzi_koncentr%C3%A1ci%C3%B3s_t%C3%A1bor .
A nap végét Krakkóba érve vacsorázással majd hazaindulással zártuk. Azt hiszem a kezdeti részletes leírástól most eltérek és az Auschwitz – Birkenau történettel zárom soraim. Szerencsésen hazaértünk.
Tetszett az összefoglaló, nagy élmény lehetett élőben szétnézni.
VálaszTörlésHatásosak a montázsok, mégis éhezik az ember több képre :)
Remélem hasonlóképp gyarapszik majd a blogod! Követni fogom...
Tomi
Krakkó nagy kedvenc. Legalábbis, amikor pár éve voltunk egy hasonló kiránduláson, nekem nagyon tetszett. Jók ezek a kiragadott hangulatképek, élvezetes és informatív leírás.
VálaszTörlés