Az ember életében vagy egy nap, ami jobb esetben megismételhetetlen és nagyobb jelentőségű, mint a többi. Egy nap, amin megállapodik és további életének egyik legnagyobb alapkövét rakja le választott partnerével. Azzal az emberrel, akivel jóban rosszban együtt éli majd le életét, alapít családot és a többi. Fogalmazhatnék gyerekesen, a házasság komoly dolog (vagy legalábbis nekem annak tűnik).
Ennek az egész eseménynek egyik kis szelete a pillanat megörökítése, az emlékek későbbi felidézésének segítése vizuális háttérinformációkkal. Az esküvőfotózás ma egy igen tág fogalom. A fotósok vagy fotográfusuk, esetleg fotóművészek igen széles spektrumú stíluspalettát tárnak a nagyközönség elé eme műfajban. Természetesen mindenki megtalálja a magának megfelelőt (jobbára). Kis hazánkban, a fotós kiválasztásánál kulcsfontosságú lehet több dolog is: ismeretség (vagy ismerős által ajánlott fotós), anyagi oldal, rendelkezésre álló időpont/időtartam, stb. .
Másik oldalról nézve az esküvő egy komoly munka, melyben a képek minőségéért vállalt felelősség, illetve a már meglévő referencia anyagok függvényében történik az árak felállítása. Természetesen az előre kialkudott vagy szabott árban általában fixált „projekt elemek” kaphatnak helyet. Meg lehet ezt érteni, a fotósok ebből élnek.
S bár nyers ezt így kijelenteni, a fotózás szakma, az esküvőfotózás munka. Ez igen sokszor kiütközik a masszívan berögződött pozíciókba beállított párok képeit látván. Néha ez riasztóan hathat egy - két párnak. Mindemellett egyre több a magát fotósnak tartó kezdő, kik az optikai megtévesztésre alapuló technikai méret arzenálok csúcsát felvonultatva próbálják hitelesen eladni magukat. Többen a technikát sem tartják fontosnak, legyintenek és büszkén kijelentik egyes képekre „Ezt a képet én simán megcsinálom”. Érdekes… Láttam már (kb. 5 évvel ezelőtt) videókamerával (nem 1080p-s full hd meg egyéb trükkökkel felpáncélozott vas) fotózó, hagyományos villanykörtével világító lány alkotásait, hol a minőség felett még a neves művészek is elsiklottak a látottak után. És láttam már iszonyatos technikai háttérrel rendelkező embereket szerény produkciójukkal együtt. Nehéz a pároknak a választás.
Szerény tapasztalatommal megjegyezném, hogy bár valahol minden fotós elkezdi, lehet nem az esküvői műfaj a legjobb erre.
Én nem vagyok fotós és nem vagyok fotográfus, sőt művész se. Talán a hobbi fotós, vagy lelkes amatőr lenne a megfelelő szó, amit magamra nézve használnék. Sok rutinosabb ismerősöm is inkább ebbe a vonalba sorolja magát, így pedig pláne megfelelőbbnek érzem eme skatulyát. Fotózásaim mögött nemigen bújnak meg anyagi megfontolások és nem is fordult meg a fejemben a fotósok kenyerét elvenni az elmúlt 7 évben, mióta a gombot nyomom. Ezért cserébe, ha ki nem mondottan is „alkotói szabadság jár”.
Jelen történetben ismeretségi szálon jutottunk el oda, hogy Ecó unokatestvérének esküvőjén nászajándékunk az esküvői fotók készítése lett. És mi is az ellentmondás? Nincs rutinom az esküvői fotózásban és igen, talán egy két képre rámondom: talán én is meg tudom csinálni. Bizonyítja a nem esküvői beállítottságom, hogy bár minden „profi” két nagy fényerejű zoommal fotózik, én a 70-200-as telét leszámítva csak fix objektívjeimmel vágtam bele az egészbe .Szóval most már saját magam is összezavarva melyik oldalon is állok, bevallható be lett vállalva, lesz, ami lesz alapon. Kingát és Zsoltit ismerem mióta Ecóval vagyok és igen jó fejek, így nem tűnt rossz bulinak a dolog.
Első lépésként az esküvő és a fotózás időpontjának lefixálása történt. Kompromisszumokkal kb. minden ránk volt bízva: helyszín, napszak stb., szabad kezünk volt. Ecóval időben bejártuk a majdnem egyértelműen megszavazott Margitszigetet. A kellemes délutáni bicikli túra során kiválogattunk minden egyes helyszínt és a hozzájuk kapcsolódó időpontokat/időtartamokat. Ecó lelkességét tükrözi, hogy még kis menetrendet és térképet is készített Kingáéknak a fotózásról. Teltek múltak a napok, közeledtünk a megjelölt dátumhoz. A nyomás növekedésével rávettük magunkat a legjobb nemzetközi 2010-es esküvői fotók áttekintésére. Tanulságos volt és egyben talán görbe tükör is a magyar esküvői fotósok egy részének. Elkezdett nőni a torkomban a gombóc, hogy talán ez mégsem lesz annyira egyszerű dolog… Erre egy lapáttal rátett, hogy szembesültünk az esküvő napján várható időjárással, nem volt mit tenni, esőnapos terv készítése következett. Kb. 7 hely kijelölése után Ecó a párizsi udvarban lévő kávéház dísztermében és a Gellért hotel és fürdő aulájában és galériájában sikeresen beszélt le szabad fotózási lehetőséget. Már csak a világítási problémák kiküszöbölése következett, melyhez Ecó húga, Sari a meglévő rendszervakuk mellé építős vonalon szerzett igen nagy méretű derítőlapjai adták a megoldást.
Eljött a nagy nap, minden simán indult. Pénteken délután a szakadó eső után, felszakadozó felhőzet mellett ugrottunk be a kis piros (örökölt nevén) „nagyerejűbe”. A polgári esküvőre érve már sütött a nap, kis várakozás után menetrendszerűen zajlott a „szabványos” ceremónia. A hatalmas vörös teremben szumma 9 fős társaságunk vidáman hörpintette a pezsgőt/gyerek pezsgőt a (mennyasszony szavaival élve) abszurd produkció után. Ezt követően Kingáékhoz mentünk, ahol a fotózásra történő felöltözés/készülés után a Margitszigetre indultunk, lényegében itt futott le először érdemben a redőny a szenzor előtt. Életmentő Sarink most is tökéletesen időzítve csatlakozott és hozta a nagyobb teljesítmény leadásához és a jókedvedhez pozitívan hozzájáruló „szükséges” energia fedezetet, csoki és egyéb péksütik formájában. A fotózásnál elszállt minden félelmem. Ecó és Sari folyamatosan derítettek, segédkeztek, Zsoltiék sem voltak feszültek. Összességében elmondható minden klappolt. Körülbelül 2,5 órát töltöttünk a szigeten a már előre eltervezett helyszíneken, hol jobb, hol kicsit szerényebb fényviszonyok között a felhők haladásának függvényében. A lényeg: nem esett! A nap zárása a vésztartaléknak tekintett párizsi udvarban történő, inkább limonádézásnak tekinthető pihengetés volt.
Másnap hajnali 11:30kor indítottam a napom Kinga fodrászánál, ahol a mennyasszony már félkész állapotban ücsörgött. Pár kép kattintása és a fonott konty elkészülte után, a sofőr szerepébe bújva együtt mentünk át a másik (kozmetikus) unokatesóhoz, ahol Ecó már sminkelten üdvözölt minket. Itt is egy kis kencefice, pár kép és már indultunk is a bázisra, ahol egy kisebb ebéd után az ünnepi ruhák felöltése következett. Már indultunk is volna amint lehetett, ha meglett volna a vőlegény cipője. Hol a cipő, hol a cipő? Talán valaki a vendégek közül felhúzhatta? - hangzottak el a kérdések. Tipikusan a sírjak vagy nevessek eset. Miután a teljesen idegennek tekinthető 43-as ünnepi cipőn kívül nem volt más vállalható lábbeli a környéken, kisebb cserét végeztünk. Én odaadtam a 41-es cipőm cserébe a 43-asért a vőlegénynek (mivel szintén kis lábon él a vőlegény), annak reményében, hogy majd a templomnál meglesz a tettes. Így indultunk el és ezáltal egy kisebb csónak segítségével nyomkodtam haladást segítő pedálocskát a budapesti forgalomban. Nem volt gond. Érkezés – nincs idő a cipőre – templom. A pap igen szimpatikus vatikánban Ph.D-zett fiatalember. Beszéde és mondanivalója érthető volt, az egyházi esküvőt tökéletesen vezette le. Egyedül a kicsit alulméretezett vőlegény gyűrű felhelyezéssel akadt kisebb probléma, de természetesen, mint minden, ez is megoldódott.
A gratulációk hosszú sora után elkészültek a kissé szűkös téren a csoportképek, majd a templom mögötti vár felé vettük az irányt, mivel a pár szeretett volna egy két képet készíttetni ezen a részen is. Sari helyett ezen a kattogtatáson Joki, Ecó bátyja és barátnője Reni vettek részt, akik egy közeli vendéglőből kis feles poharakban pálinkát felhozva igyekeztek oldani az amúgy már nem túl feszült hangulatot. A rövidke fotózást követően a lagzi helyszínére mentünk, ahol a menetrendszerű vacsora és mulatás következett. A lagzifotózás már inkább levezető jellegű volt, a táncolgatás mellett. Minden jól zárult, Ecóval hajnali 4-re értünk haza.
A fotókon rég elrugaszkodtam a műanyagbabára retusálástól az emberábrázolás kapcsán, és bár keresek alternatív kompromisszum képes technikákat a korrekt arcretusra, egyelőre stabilan a nyers, valósághoz közeli dolgokat favorizálom. Ez a képeken is észrevehető.
Ezúton is kívánunk sok boldogságot az ifjú párnak.
Tavaly egy fotós barátomnak köszönhetően eljutottam a Balaton Regatta sorozat három állomására. Hazudnék, ha első körben odafelé menet azt mondanám nem fordult meg a fejemben, hogy egy sznob, magát a tömegtől mesterségesen klikkesítő társaság zártkörű kis produkcióját kell fotóznom, adott esetben szinte kívülállóként. Legnagyobb meglepetésemre csalódás ért és megtanultam, hogy az előítélet melyet magamban felállítottam közel sem helytálló. A társaság végtelenül barátságos, majdnem hogy inkább családias volt, mindezek mellett pedig mindenek felett nyitott. A történet nem is a versenyről, mintsem inkább a hétvégi közös vitorlázásról szólt. S bár persze voltak, akik komolyabban vették a dolgot, bőven lehetett látni olyan versenyzőket is, akik a család és a baráti társaság kedvéért szinte délutáni napozássá konvertálták a nem kis mezőnyben való részvételüket. Nyilván ehhez adott esetben hozzájárult a nem túl kedvező széljárás is. A következő pár kép is inkább a hangulat mintsem a kiélezett verseny jegyeiben lettek kiválogatva. Ettől függetlenül persze ne felejtsük el, ez egy vitorlás verseny :) .
